"Sziasztok Pandúrok!
Sok-sok kihagyás után egy újabb résszel jelentkezem!A következő sztori Dorinának lett megirva és azúton is bocsánatot szeretnék kérni a rengeteg késésé miatt,de ahogy kommentben mondtam a laptopom tönkrement és ezt a részt baratnőm rakja/rakta fel nekem,amiért hálás vagyok neki! <3 nem rizsázok tovább,csak még annyit,hogy próbáltam nem sablonos sztorit irni,és kicsit régimódi de azért remélem tetszik :)
Jó olvasást! :)
Puszi! <3

-Már megint Ő?-ült le mellém a nővérem.
-Még mindig Ő!-sóhajtottam szomorúan.Haley szorosan magához ölelt,ami most mindennél többet ért számomra.Végre nem éreztem magam egyedül,akinek az érzései nem érdekelnek senkit.Borzasztó jól tud esni egy ölelés attól,aki fontos számodra.
-Meg kell értened,szivem!Ő a hazájáért harcol,érted,értünk,a kicsiért.-simogatta meg a pocakom mosolyogva,mire a kicsi Mikey rúgott egyet.
-Aúúú!Nyugi picim,apu haza fog jönni!Érzem!-simogattam meg én is.El sem hiszem,hogy szerelmünk gyümölcse nemsokára világrajön.Hihetetlen érzés olyan csodálatos férfinak babát szülni,mint Michael.Ha nem is vallja be és nem hisz ebben,de én tudom,hogy nagyon jó apuka lesz belőle.
-Kérsz egy kakaót?-kérdezte Haley,mire aprót bólintottam.Mig ő készitette a hires és finom kakóját addig elmentem mosdóba.Ha ki kell menni akkor ki kell menni! :)
A délután többi része könyvolvasással telt,mindaddig mig meg nem jelentek a szüleim.Már csak ez hiányzott.Félreértés ne essék,imádom őket de néha kicsit túlaggódják a dolgokat,ami engem idegessé tesz és ez árt a babának.Mint mindig most is rendesen bevásároltak nekem/nekünk a szülők.Haley nevetve nézte,ahogy fejemet fogva,fújtatva néztem,hogy az asztalon egyre csak több minden lesz.
-Tudod Mikey nem hivta meg az egész sereget!-mondtam döbbenten,mire mindenki jót nevetett...illetve nem mindenki.Én nem!
-El fog fogyni kislányom,emiatt ne aggódj!-legyintett anyu nevetve.
-Úgy van,anyád mostanában elég sokat eszik!-kacsintott apu,mire még én is nevetni kezdtem.Anyu mérgesen nézett rá és elkezdődött a vita.Megfogtam egy banánt és elsétáltam a kanapéig,majd miután kényelmesen elhelyezkedtem bekapcsoltam a tv-t.
"Most kaptuk a hirt,hogy az Irakba kirendelt katonáink táborát megtámadták.Nem tudni hány halott van és csak reménykedni tudunk,hogy mindannyian túlélték.Bár sokak szerint nem sok az esélye annak,hogy mindenki épségben haza tud jönni. Ha bármi információt megtudunk azonnal értesitjük önöket!Egy autóba frontálisan...."
-Nyugodj meg szivem!-ült le mellém egyből anya.Belőlem kitört a zokogás és a pici is elkezdett rugdosódni.
-Lehet,hogy Mikey meghalt!Meghalt....-suttogtam,majd újra sirni kezdtem.-Az nem lehet,hogy Ő már nem él.Nem!Nem!Nem!
-Persze,hogy nem.Figyelj ide!Mikey egy erős és kiváló katona,tudja,hogy szükségetek van rá és harcol!Biztos vagyok benne!-próbált nyugtatni az édesanyám de az egyik fülemen be a másikon ki.

***

2 héttel később

Még mindig semmi hir róluk és a tehetetlenség egyszerűen felemészt.Minden este imádkoztam azért,hogy túlélje.Bármit megadnák ha most megcsörrenne a telefon és azt mondanák,hogy a férjem túlélte,jól van és 1 hónapon belül itthon lesz.Bármit!Azóta az este óta egész nap a tv előtt ülök és várom,hátha végre mondanak valamit,de egy ideje már semmi.Már átnéztem az összes családi fényképes albumot,azthittem kicsit jobb kedvre fog deriteni,hogy látom tökéletes arcát,szőke haját,zöld szemeit... de minden képről az jut eszembe mi van ha nem lesz több közös képünk?Mi van ha soha többé nem látom?Mi van ha a picivel soha nem ismerhetik meg egymást? Ha csak képeken láthatja,ki is volt az apukája.Rettentően félek.Félek,hogy elveszitem.
-Tessék!-rakta le Haley elém a reggelit,de én eltoltam.-Enned kell!A babának szüksége van a tápanyagra.-tolta vissza elém,mire rájöttem,hogy igaza van és ennem kell,a baba érdekében.
"2 héttel ezelőtt Irakban megtámadták katonáinkat és nemrég kapuk a hirt,miszerint Jonathan Clay,Dean Ambrose,Andy Heyman,Pete Johns,Clark Gomez és Michael Cifford nem élték túl a tragikus támadást........"
A nő még beszélt de én már csak az láttam,hogy mozog a szája.Haley megölelt de nekem csak egy szó cikázott a fejemben:Meghalt!Michael meghalt!A fölf egyre jobban közeledett,szemem egyre nehezebb lett és egyszercsak minden elsötétült.Egy számomra ismeretlen szobában ébredtem.Lassan nyitottam ki a szemem,majd megláttam anyut,aput és Haleyt.Mind a hárman zokogtak az ágyam szélén.
-Mikey...Mikey...-suttogtam halott szerelmem nevét,mire felkapták a fejüket.Apu orvosért szaladt,mig anyuék kérdezgetni kezdtek.-Hol van Mikey?....-gyűltek a könnyek a szememben,majd amikor megláttam az immáron lapos hasamat ilyedtem fordultam az anyukám felé.-Hol van a pici?-szoritottam a kezét idegesen.
-Nyugodj meg kincsem.A picivel minden rendben!-mosolygott rám anyu.
-Mi történt?-kérdeztem zokogva.Nem értettem semmit.Az orvos elmagyarázta,hogy elájultam és kockázatos lett volna ha a babát nem operálják ki belőlem,ezért császármetszéssel megszületett a kisfiunk.Nem érdekelt semmi és senki,látnom kellett.Az orvosom boldogan,saját kézben hozta be a pici fiamat,majd adta a kezembe.Gyönyörű volt! A szemeit egyértelműen az apjától örökölte...
-Mi...Mikeyval-csuklott el a hangom,ilyedten néztem Haleyra aki szomorúan megrázta,majd lehajtotta a fejét.Tudtam,hogy mit jelentett...tényleg meghalt!Visszafordultam a picihez és könnyes szemmel megpusziltam a fejét,mire édesen "megszólalt".

***

Ma végre hazaengedtek a kórházból minket,de még ezt a kis örömöt is elnyomja Mikey halála.Azthiszem ezen soha de soha nem tudok majd túllépni.Mióta megtudtam,minden napom szürke,csupán a pici babánk miatt vagyok még mindig a föld fölött,ő csempész egy kis boldogságot összeomlott életembe.Éppen a kicsit etettem,amikor csöngettek.Csak reménykedni tudtam,hogy nem valami rokon,mert legkevésbé sincs kedvem hallgatni a "Részvétem" szót.Ahogy kinyitottam az ajtót elállt a lélegzetem.Megfagytam.Életem szerelme állt az ajtóban egyenruhában,hatalmas katonai táskával a kezében,és arca egyre jobban közeldett az enyémhez,mig teljesen el nem érte azt.Ajkai először csak simogatták az enyémet,majd nyelvünket is bevontuk a mi kis csatánkba.Amikor csókunk véget ért még mindig sokkos állapotban álltam az ÉLŐ férjem előtt,aki édesen mosolygott vissza rám.
-Szia életem!-köszöntött angyali hangjával.
-Te élsz?-ezt a két szót birtam kinyögni,semmi mást.
-Menjünk beljebb,elmagyarázok mindent!
Végül kiderült,hogy tévedtek és rossz információkat kaptunk meg.Ezt be is jelentették,de mivel annyira összeomlottam érzelmileg,hogy arra sem volt erőm,hogy bekapcsoljam a tvt ezt nem tudhattam meg hamarabb,hogy Mikey él.Még mindig alig hiszem el,hogy Ő tényleg itt van velünk,és élhetünk együtt,mint egy boldog család.